Nő vagyok. Anya, feleség, leány,kollegina,barátnő, meny, szomszédasszony,szerető…Mindez egy személyben. Egy egyszerű, mindennapi, – de cseppet sem hétköznapi – Nő.
Optimistán nézve az életem felénél tartok, s őszintén kívánom, hogy ez így is legyen, hisz még a felét sem csináltam meg annak, amit ebben az életben szeretnék.
Mióta írni tudok és a gondolataimat képes vagyok rendezetten megörökíteni, azóta írok naplót. Kockás füzetbe kezdtem, aztán lettek szép, díszes kötésű naplóim, melyeket az íróasztal mélyén őrzök a mai napig. A számítógép elterjedése óta a tollat klaviatúrára cseréltem, egy ideje egy kisebb , zárt közösség is olvassa az írásaimat. Nyilvános blogoldalon azonban csak olvasóként jártam mindeddig. A Kedvesem ültette a bogarat a a fülembe, így most megpróbálkozom egy ilyen helyen az írással is…
Valószínűleg nem fogok világmegváltó gondolatokat írni, de talán lesznek hasznos gondolataim, ha mást nem, a nálam fiatalabbak és kevésbé tapasztaltabbak megnyugodhatnak majd, hogy az én korosztályom sem tökéletes, követ el hibát, -nem is keveset-és talán megnyugtató lesz, hogy mások is épp olyan problémákkal küzdenek, épp olyan esendőek, mint Te , aki véletlenül idetévedtél…:-)
A kor, a tapasztalat, az iskolapadban eltöltött évek, a diplomák száma, a jóra való törekvés sem befolyásolja az elkövetett hibáink mennyiségét és minőségét.
Hibázni, véteni azonban nem csak másokkal, de önmagunkkal szemben is lehet. Kérdés, ha választani kell, melyiket válassza az ember….?….
Az életem tipikus nőies nő – “a” NŐ – élete….Annak örömével, bánatával, humorával, mosolyával és könnyeivel együtt.
Igényem van a szépre, a jóra, a valódi értékekre, szeretem a művészeteket, ezen belül a színházat és az irodalmat, mégis nézek néha szappanoperát köntösben, kócos hajjal, egy tál pattogatott kukorica társaságában.:-))
Örök harcot folytatok a kilóimmal, sokszor tekerem a szobabiciklit csapzottan, mégis kifejezetten husika vagyok és olykor kiskanállal eszem a nutellát.:-)
A harcot oly módon én nyertem, hogy megtanultam elfogadni, hova tovább szeretni önmagam gömbölydeden, s mióta ez a képesség megvan bennem , mindenki más is így szeret.:-)
Legnagyobb ” hivatásomnak” az életben az anyaságot tekintem, számomra a gyerek szent és sérthetetlen, Isten valódi ajándéka. Az anyaságot nem tekintem feljebb valóságnak a saját véremmel szemben, hanem egy szoros, kézen fogva egymás mellett haladásnak tartom, a viszonyom a gyerekeimmel baráti. Mindennek ellenére nem tartom magam a legjobb anyának.Nem vagyok következetes, példamutató anya. De mindig ott vagyok mellettük azóta a másodperc óta, hogy megszülettek, és tudják, hogy ez így lesz mindaddig, míg a koporsó fedele be nem zárul fölöttem. S ha van feljebb valóság, akkor utána is.
A legrövidebb útnak az egyenest tartom. Nem szeretem a mellébeszélést, a kerülőket. Korrekt, egyenes, őszinte, világos beszéd az ,amiből ért az ember. Ha nem tisztelek meg ezzel valakit, vagy engem nem tisztelnek meg ezzel, akkor az egésznek nem sok értelme van. Ma azonban nem ez jellemző, de alakul bennem a képesség, mellyel egyre könnyebben felismerem aki át akar verni.
Az agyam helyett leginkább az érzelmeim vezérelnek, s erről nem tudok leszokni. Nagyon a lelkemmel gondolkodom. Hiszek a szeretetben, s annak az erejében. Hiszem, hogy anélkül nem érdemes…. Ha képtelen vagy szeretni, hiábavalóság élned. Ennek okán a mottóm: ” Szeress, mert adni kell, hogy kapj ! ”
Hiszem, hogy mindenki képes a szeretetre, maximum jó mélyen el van ásva benne ez a képesség.Hiszem, hogy ha két ember közül én vagyok képes több szeretet adni, akkor az azt jelenti én vagyok a gazdagabb. Szeretet nélkül lehet, de nem érdemes élni. Sokakkal szemben hiszem, hogy szeretettel minden probléma megoldható. Csak addig szeretnék élni, míg szeretet van bennem.
A koldusnak mindig adok pár forintot, -igen, sokakkal ellentétben megengedem a bevásárló központ parkolójában a hajléktalannak, hogy visszavigye a bevásárlókocsimat – , és volt már, hogy az utolsó pénzemet is odaadtam a leglepukkantabb kéregetőnek,hiszem, hogy amit szívből adok, azt vissza is fogom kapni…
Fontosnak tartom a humor szükségességét. Olyan világot élünk, amiben, ha nincs humorod, akár el is temetheted magad. Kell tudnunk nevetni, ha már máson nem, önmagunkon. Olyan emberek társaságában érzem jól magam, akiknek van humoruk. Megvan bennem a sírva nevetés képessége.
Örök szerelmem a kutya.Kidobott,elhagyott, elesett kutya láttán feltámad bennem a megmentés iránti vágy. Sajnos azonban a lehetőségeim e tekintetben korlátozottak. A kutyák közül is a magyar vizsla a nagy szerelem. Csodálom a ragaszkodásukat, az őszinte, feltétel nélküli szeretetüket. Mi emberek, sokan tanulhatnánk tőlük.
Nos, “röviden” ez lennék én, az a nő, akinek az írásait majd itt olvashatjátok…:-)
Ki vagyok én?
2013 február 10. | Szerző: Lienn
Nő vagyok. Anya, feleség, leány,kollegina,barátnő, meny, szomszédasszony,szerető…Mindez egy személyben. Egy egyszerű, mindennapi, – de cseppet sem hétköznapi – Nő.
Optimistán nézve az életem felénél tartok, s őszintén kívánom, hogy ez így is legyen, hisz még a felét sem csináltam meg annak, amit ebben az életben szeretnék.
Mióta írni tudok és a gondolataimat képes vagyok rendezetten megörökíteni, azóta írok naplót. Kockás füzetbe kezdtem, aztán lettek szép, díszes kötésű naplóim, melyeket az íróasztal mélyén őrzök a mai napig. A számítógép elterjedése óta a tollat klaviatúrára cseréltem, egy ideje egy kisebb , zárt közösség is olvassa az írásaimat. Nyilvános blogoldalon azonban csak olvasóként jártam mindeddig. A Kedvesem ültette a bogarat a a fülembe, így most megpróbálkozom egy ilyen helyen az írással is…
Valószínűleg nem fogok világmegváltó gondolatokat írni, de talán lesznek hasznos gondolataim, ha mást nem, a nálam fiatalabbak és kevésbé tapasztaltabbak megnyugodhatnak majd, hogy az én korosztályom sem tökéletes, követ el hibát, -nem is keveset-és talán megnyugtató lesz, hogy mások is épp olyan problémákkal küzdenek, épp olyan esendőek, mint Te , aki véletlenül idetévedtél…:-)
A kor, a tapasztalat, az iskolapadban eltöltött évek, a diplomák száma, a jóra való törekvés sem befolyásolja az elkövetett hibáink mennyiségét és minőségét.
Hibázni, véteni azonban nem csak másokkal, de önmagunkkal szemben is lehet. Kérdés, ha választani kell, melyiket válassza az ember….?….
Az életem tipikus nőies nő – “a” NŐ – élete….Annak örömével, bánatával, humorával, mosolyával és könnyeivel együtt.
Igényem van a szépre, a jóra, a valódi értékekre, szeretem a művészeteket, ezen belül a színházat és az irodalmat, mégis nézek néha szappanoperát köntösben, kócos hajjal, egy tál pattogatott kukorica társaságában.:-))
Örök harcot folytatok a kilóimmal, sokszor tekerem a szobabiciklit csapzottan, mégis kifejezetten husika vagyok és olykor kiskanállal eszem a nutellát.:-)
A harcot oly módon én nyertem, hogy megtanultam elfogadni, hova tovább szeretni önmagam gömbölydeden, s mióta ez a képesség megvan bennem , mindenki más is így szeret.:-)
Legnagyobb ” hivatásomnak” az életben az anyaságot tekintem, számomra a gyerek szent és sérthetetlen, Isten valódi ajándéka. Az anyaságot nem tekintem feljebb valóságnak a saját véremmel szemben, hanem egy szoros, kézen fogva egymás mellett haladásnak tartom, a viszonyom a gyerekeimmel baráti. Mindennek ellenére nem tartom magam a legjobb anyának.Nem vagyok következetes, példamutató anya. De mindig ott vagyok mellettük azóta a másodperc óta, hogy megszülettek, és tudják, hogy ez így lesz mindaddig, míg a koporsó fedele be nem zárul fölöttem. S ha van feljebb valóság, akkor utána is.
A legrövidebb útnak az egyenest tartom. Nem szeretem a mellébeszélést, a kerülőket. Korrekt, egyenes, őszinte, világos beszéd az ,amiből ért az ember. Ha nem tisztelek meg ezzel valakit, vagy engem nem tisztelnek meg ezzel, akkor az egésznek nem sok értelme van. Ma azonban nem ez jellemző, de alakul bennem a képesség, mellyel egyre könnyebben felismerem aki át akar verni.
Az agyam helyett leginkább az érzelmeim vezérelnek, s erről nem tudok leszokni. Nagyon a lelkemmel gondolkodom. Hiszek a szeretetben, s annak az erejében. Hiszem, hogy anélkül nem érdemes…. Ha képtelen vagy szeretni, hiábavalóság élned. Ennek okán a mottóm: ” Szeress, mert adni kell, hogy kapj ! ”
Hiszem, hogy mindenki képes a szeretetre, maximum jó mélyen el van ásva benne ez a képesség.Hiszem, hogy ha két ember közül én vagyok képes több szeretet adni, akkor az azt jelenti én vagyok a gazdagabb. Szeretet nélkül lehet, de nem érdemes élni. Sokakkal szemben hiszem, hogy szeretettel minden probléma megoldható. Csak addig szeretnék élni, míg szeretet van bennem.
A koldusnak mindig adok pár forintot, -igen, sokakkal ellentétben megengedem a bevásárló központ parkolójában a hajléktalannak, hogy visszavigye a bevásárlókocsimat – , és volt már, hogy az utolsó pénzemet is odaadtam a leglepukkantabb kéregetőnek,hiszem, hogy amit szívből adok, azt vissza is fogom kapni…
Fontosnak tartom a humor szükségességét. Olyan világot élünk, amiben, ha nincs humorod, akár el is temetheted magad. Kell tudnunk nevetni, ha már máson nem, önmagunkon. Olyan emberek társaságában érzem jól magam, akiknek van humoruk. Megvan bennem a sírva nevetés képessége.
Örök szerelmem a kutya.Kidobott,elhagyott, elesett kutya láttán feltámad bennem a megmentés iránti vágy. Sajnos azonban a lehetőségeim e tekintetben korlátozottak. A kutyák közül is a magyar vizsla a nagy szerelem. Csodálom a ragaszkodásukat, az őszinte, feltétel nélküli szeretetüket. Mi emberek, sokan tanulhatnánk tőlük.
Nos, “röviden” ez lennék én, az a nő, akinek az írásait majd itt olvashatjátok…:-)
Oldal ajánlása emailben
X